Összeszorul a torkom. Az én nevem.
Emberek rémálmai,
mától nem csak álmok,
egy rossz szó, s egy
rossz mozdulat,
életed fénye kialszik.
A családomra nézek. Anya, és Holy sír, Nicken pedig furcsa arckifejezést vélek felfedezni. Aggódást.
Családod már nincs többé,
Elveszik minden,
Barátaid nem látnak többet,
de még az ellenségeid sem.
Nem elég, hogy anya apát is elvesztette. Most engem is elfog.
Bár úgy tűnik elvesztetted,
s nincs többé veled,
szívedben ott lakozik,
s ezt te is tudod.
Ott bent.
Kisétáltam a színpadra. Adley felém fordult és kezet rázott velem.
Ellenség is barát,
minden vészhelyzetben,
hiába ártott neked,
okozott veszteséget,
mindig itt lesz veled.
- Sose hagyjon el benneteket a remény! - mondta Kate és bevezetett minket egy terembe, ahol bársonyból volt minden.
Halálod előtt luxust érzel,
s megkönnyebbülés,
mikor már a fénynél vagy.
A fotel túlságosan húzott. Nem bírtam megállni, leültem.
Ebben a pillanatban a családom rontott be.
- Lauren! - öleltek át.
- Anya! Tudom, azt hiszed esélyem nincs. Nincs is. Kívülről. De belülről van. És nekem csak az számít. - mondtam kimérten.
- A csúnya emberek bántani fognak! - sírt Holly is.
- Holly, Ők nem csúnyák. Ők is csak áldozatok.
- Ha én ott lennék, mindenkit megölnék! - mondta nyugodtabban.
- Lauren, gyakorolj sokat! Jól célzol, késeket meg íjat szerezz! Jól bújj el! Csak akkor menj a többiek közelébe ha muszáj! Cuccokat fogsz szerezni. - ölelt át a bátyám.
- Rendben.
Ölelkezve maradtunk még egy békeőr rontott be és kivezette a családom.
- Megnyerem! - kiabáltam nekik az ajtóban. Holly még kapaszkodott a félfába sikertelenül.
Még 2 pecig suttogtam, hogy Megnyerem, mikor berontottak. Kelly.
