8. fejezet

Mély lélegzetet vettem, és bekopogtam. Nincs válasz.
 - Adley! Hahó! - nyitottam be. Egy szusszanást sem hallottam.
 Kiszaladtam az étkezőbe, ahol Reidet találtam. Egy kávét iszogatott és olvasta a Kapitólium közgazdaság újságot, amiből lehet venni az asztalokról.
 - Nem tudod hol van Adley? - a fiatal játékmesterem felnézett az újságból.
 - Nincs a szobájában? - fejet ráztam.
 - Nincs.
 - Kate hol van? Kérdezd meg Őt.
 - Oké - mondtam, és már szaladtam is Kate kabinjához.
 Itt is bekopogtam, és vártam.
 - Bújj be! - szólt egy magason csengő hang.
 A sorsolónk éppen a műszempilláját tette fel.
 - Kate... Hol van Adley? Mondani szeretnék neki valamit.
 - A vonat végében van. Akkor én is ott voltam. Leült egy bársonykanapéra, és a panoráma ablakon nézte az elhagyott tájat.
 - Köszi - hálákodtam, és már szaladtam is a másik irányába, a folyosón.
 - Adley! Adley! - kiáltoztam, hátha meghallja.
 A kiválasztott társam ott ült, az egyik kanapén, és nézett ki az ablakon - pont úgy, ahogy Kate mondta.
 - Adley! Kérdeznék valamit.
 - Mond...
 - Amikor bejöttél a szobámba, akkor miért jöttél be eredetileg? Biztos nem azért, hogy együtt sirassuk az elhunyt családtagunkat.
 - Csak bementem. Kellett egy olyan ember, aki átérzi amit én is.
 - Értem. Ennyi. - huppantam le én mellé.
 Nem voltam éhes, még szomjas se. Hozzá vagyok szokva, ahhoz, hogy nem mindig eszem, amikor akarok.
 Reid rontott be a nyugalmas terembe.
 - Gyerekek! Megérkeztünk! - kirohantunk, és a vonat oldalain lévő ablakokon, kinéztünk.
 1000 és 1000 Kapitóliumi ember, áll, integet nekünk. A vonat még nem állt meg, de mi már rohantunk a kijárathoz.
 - Amikor kiléptek integessetek! És mosolyogjatok - adott tanácsokat Reid.
 A vonat ajtók kitárultak előttünk, és már lehetett érezni a fülledt levegőt. Mellettünk 11 ugyanilyen járat állt. A többi kiválasztott állt az ajtóban. A 3. és a 4. körzet kiválasztottjai szúrósan méregetnek mindenkit. Az 1. körzet kiválasztottjai a barátságra mennek. Biztosan szövetségeseket keresnek. A lány - Maggie - még integetett is felém.
 Utat engedtek az emberek, egy nagy épülethez. A szállásunk.
 A legtöbb körzet futva indult az ajtók felé. A 7. körzet, és a 9. nyugalmasan indultak meg felé.
 Én is futottam. Lehagytam mindenkit, én értem be elsőnek.
 - Gyors vagy - mosolygott rám, lihegve ismét Maggie.
 - Köszönöm.
 - Figyelj. Tudom, ez nekem is új, de arra gondoltam... Nem lenne kedved, velem és a társammal, Williammal, szövetkezni? Kellene az erősítés, mindhármunknak. És csak 3-an lennénk, többi társat nem szeretnénk. Gondold meg! - mondta.
 - Nem tudom. Meggondolom, ígérem. - motyogtam. Úgyis igent fogok mondani. Úgy ahogy mondta, kell a segítség. És bennük meg is találom.
 - Oké. Amúgy, miben vagy jó? - kezdett csevegni.
 - Hogy érted?
 - Hát íjászat, meg ilyenek...
 - Ó. Hát jól bírom élelem nélkül, és jól célzok.
 - Én értek a gyógynövényekhez, meg könnyen találok menedéket. William pedig közelharcban jó. A körzetünkben néha van ilyen vívás, évente, és ott részt szokott venni.
 - Értem, de szerintem mennyünk - mutattam a csoportra, akik már lehagytak minket.