11. fejezet

 Sziasztok!
Igen, és már át is léptük a 10 fejezetet! :)
Köszönöm azoknak akik nézik a blogomat, és elnézést a helyesírási hibákért :(
És, talán eddig ez a leghosszabb rész :)

- Drágám, ébresztő! - nyitott be Kate a szobámba.
Ránéztem az órára, majd csipás szemmel meredtem a kísérőnkre.
 - 05:40? 05:40! Még 6 óra sincs!
 - Ilyen az edzés! Na, gyerünk, felkelni, mert még késel! És reggelizni is kell! - mondta szigorúan, de azért megenyhülve hozzátette - És Reid szerzett neked kakaót.
 Több se kellett, pattantam fel az ágyból. Átöltöztem valami eseménynek megfelelően és kimentem.
 Tegnappal ellentétben már mindenki ott volt, és a mentorom is normális kinézettel.
 Adley odatartotta nekem a kakaót, mert tudta, hogy az az egyik amit szeretnék reggelire.
 Egy mosollyal elvettem, megköszöntem, majd megindultam a kirakott ételek felé.
 Merítettem magamnak egy kis levest, bár tudom, nem kellene reggelire ennem ilyet.
 Leültünk az asztalhoz, és Reid bele is vágott a mondandójába.
 - Caesar interjúra ma lesz, és csak holnap lesz edzés. - mondta két korty között kávéját fogva.
 - Akkor Kate feleslegesen keltett fel Kate ilyen korán? - nyöszörögtem.
 - Attól tartok igen. De hozzá kell szokni a koránkeléshez.
 - Reid, még nincs korán. Még késő van. - ásított Adley.
 
 A nap ruhakészülődéssel telt, meg sminkeléssel és ismét kezelésbe vett az előkészítő.
 Most Adam egy fehér ruhát adott rám, szint úgy fehér cipővel.
 Mikor a liftel lementünk Maggiekkel találtam össze magam.
 A lányon rövid, halvány rózsaszín ruha tündökölt, fehér magassarkúval. Szőke haját kiengedve hagyták, és egy rózsát tűztek bele. Párján sima sötétkék öltöny volt, egy világosabb árnyalatú kék színű nyakkendővel, fekete cipővel.
 - Gyönyörű vagy - ugrott oda hozzám Maggie.
 - Köszönöm. Te még szebb - mértem végig egy mosollyal.
 Sajnos sok időnk nem volt, mert Ők az 1. körzet voltak, és őket szólították először.
 Mi a műsor közepén jöttünk, mert a 6. körzet vagyunk.
 Caesar engem szólított először, hölgyeké az elsőbbség szabályával.
 - És most, a 6. körzet lány kiválasztottja, a 17 éves Lauren Silverman!
 Mosolyogva lépkedek be, majd leülök az amúgy is hívogató Bőr székre.
 - Üdvözöllek Lauren! Izgulsz? - tett fel máris egy sablonos kérdést Caesar.
 - Hány embernek tetted fel ezt a kérdést? - Caesar habozott, bár szerintem a közönség már észrevette, hogy mindenkinek.
 - Rajtad kívül 10 embernek.
 - És mit válaszoltak?
 - Hát szerinted ilyenkor mit szokás mondani? - nevetett fel.
 - Ha tudod, akkor az én válaszom is megtudod. - igen. 2 kérdésemből megtudta a válaszom, bár szerintem tudta, csak a közönség kedvéért tette fel.
 - Rendben, rendben. És mi megy neked a legjobbak a fegyverek közül?
 - Hát, azt nem mondhatom meg.
 - Miért?
 - Mert akkor a többi kiválasztott rájön, és a gyenge pontomon érintenek. Azaz elveszik azt a fegyvert.
 - Értem - tette fel a kezét védekezően Casear. - És végre adsz egy normális választ erre a kérdésre?
 Mit éreztél mikor kimondták a neved?
 - Hát, ledermedtem. A hányinger kerülgetett. De tudtam, most ez sem segít, tehát muszáj volt odamennem.
 - Értem. És mond, mi új neked itt, a Kapitóliumban?
 - Talán, hogy a csapból folyik a meleg víz -a műsorvezető és a közönség is felnevetett, de én nem viccnek szántam.
 - Csak?
 - Igen.
 - És az ételek? A bútorok?
 - Természetesen azok is, nem élek luxos környezetben. - és ding- dong! Lejárt a 3 perc!
 Megkönnyebülten  állok fel, köszönök el, és sétálok ki.
 - Köszönöm Lauren!
 - Én köszönöm Caesar! - válaszoltam direkt mézes - mázos hangon, majd villantottam egy hatalmas műmosolyt.
 Adley interjúja is leginkább ezekből a kérdésekből állt, csak Ő normálisan válaszolt.
 Leültem, megvártam az interjúk végét, és a csoportommal együtt felmentünk.
 Reid intett, hogy menjünk aludni, mert már holnap tényleg kezdődik az edzés.
 Én még bekaptam valamit, amit vacsorának vettem.
 Nem vagyok álmos.
 Bementem Adley szobájába, fde Ő már aludt.
 Épp fordultam meg, mikor megszólalt.
 - Lauren. - de ez nem az Ő hangja volt. Lány hang volt. Olyan... olyan ismerős.
 A hátam mögül jött. Megfordultam, és... Nem hiszem el! Marry állt ott.
 Meg akartam ölelni, de akkor...
 - Lauren ébresztő! Most már tényleg mész edzésre! - lengette a takaróm Kate.
 Csak álmodtam. De akkor, hogyan kerültem a szobámba?
 - Oké, csak, izé... Tegnap hogyan kerültem a szobámba?
 - Hát, vacsoráztál, és bementél Adleyhez, és ott azt állítja, leültél, majd elaludtál. Nem volt szíve felébreszteni, így "megpróbált" át vinni. Sikerült, de nehezen. Hány kilós vagy? Nem éheznek a körzetedben az emberek? - tűrt a fülem mögé egy kócos tincset. Az utóbbit, kicsit sértőnek éreztem, de felkeltem, és épp úgy mint tegnap, egy alkalomhoz megfelelő kényelmes ruhát vettem fel.
 Hát kár volt, ugyanis ott kaptunk ruhát, a kéz ujjon díszelgő Panem logóval és körzetünk számával.